2010. november 19., péntek

Pontozással nyert?

2010 sok szempontból a változások éve volt a Formula-1-ben, és nem képez ez alól kivételt a pontok kiosztásának rendszere sem, ám ez a szokásosnál is nagyobb huzavona után nyerte csak el végleges formáját.
Szűk egy évvel ezelőtt még a futamon legjobb 8 versenyző tehetett zsebre ponto(ka)t a 20 fős mezőnyben, 10-8-6-5-4-3-2-1 arányban. Az autók száma azonban 24-re nőtt, és az újonc istállók érdekében megindult a lobbi a további két pontszerző hely bevezetéséért, és ezáltal a kiosztott pontszámok megváltoztatásáért (azt csak nagyon halkan célszerű megjegyezni, hogy az 1990-es évek elején, amikor a gründolási hullám miatt nem ritkán 40 autó is nevezett egy hétvégére, senkinek eszébe sem jutott, hogy kevés lesz az akkori 6 pontszerző hely, és a következő változtatás is mindössze az első helyért járó pontszámot növelte eggyel). Az elsőre elfogadott szisztéma alapján 25-20-15-10-8-6-5-3-2-1 arányban osztozhatott volna a pontokon az első tíz helyezett. Természetesen minden változtatási kísérlet szükségszerűen falakba ütközik, így nem sokkal később apró módosításokat kellett eszközölni, így alakult ki a jelenleg üzemelő 25-18-15-12-10-8-6-4-2-1 rendszer, ami a második hely relatív értékét csökkenti az elsővel szemben, a terv szerint ezzel ösztönözve az élen haladókat, hogy ne elégedjenek meg pozíciójukkal, és tegyenek meg mindent a pályán a feljebb jutásért (ismét halk megjegyzés, hogy ebből túl sokat nem láthatott a nagyérdemű, eddig).
A pontok körül folyó csatározásokkal nagyjából egy időben pattant ki a Formula-1 kereskedelmi jogokat birtokló (értsd: cirkuszigazgató, Dávid Sándor után nem túl szabadon) Bernie Ecclestone fejéből, hogy ugyan mi szükség van pontokra, sokkal életszerűbb lenne arany, ezüst és bronz érmeket kiosztani a dobogón, mint az olimpián, és a sok felesleges számolgatás helyett egész egyszerűen az lesz a világbajnok, aki a legtöbb aranyérmet gyűjtötte be az év során. Ilyen egyszerű. És ilyen egyszerűen nem is került sor ennek a bevezetésére, de továbbra is napirenden van, így lehet, hogy 2011-ben nem ússza meg a sportág...


Az imént felsorolt koncepciók között arányaikban apró eltérések lehetnek, és mivel nem sokon múlt, hogy nem A, hanem B szisztéma került végül bevezetésre, el lehet játszani a gondolattal, hogy mi lett volna, ha. Az alábbi táblázatban nagyjából erre került sor, de elsőként tudjuk le az érmes rendszert: 5-5 győzelmet aratva Vettel és Alonso közül került volna ki mindenképpen a világbajnok, a döntés pedig ebben az esetben mindössze azon múlt volna, hogy a német 3, a spanyol pedig csak 2 alkalommal végzett negyedikként (győzelmeik mellett ugyanis második és harmadik helyből is ugyanannyit gyűjtöttek!).
Érmes rendszer: Vettel


A tavalyig életben lévő pontrendszer a "10 ponthoz szokott agy" számára igen szoros hajrát produkált volna, az utolsó futamnak Alonso 99, Webber 96, Vettel 94 és Hamilton 92 ponttal állhatott volna neki. A világbajnokság végkimetele szempontjából számottevő különbséget ezzel a pontozással sem tapasztalunk, Vettel nyert Alonso előtt, a harmadik helyet azonban Hamilton szerezte volna meg, ami azonban nem vigasztal olyasvalakit, aki a bajnoki címért küzdött, ám végül alulmaradt.
2009-es rendszer: Vettel


A 2009-es pontszámításhoz arányaiban jobban illeszkedő első verziójú 2010-es pontrendszer - pont emiatt - minimális eltérést mutat elődjéhez képest, de a végül bevezetett rendszerhez képest is.
2010-es (végül be nem vezetett) rendszer: Vettel


És végül lássuk mi történne, ha nem súlyoznánk a helyezéseket? Ha nem akarnánk minden áron azt elérni, hogy a nagyobb relatív értékű helyezés felé tereljük a versenyzőket? Az is bőven elég, ha csak az előttük lévő autóra és pozícióra koncentrálnak, legyen szó akár az első, akár a huszonharmadik helyről. Hogy ebből mi sülne ki, a gyakorlatban valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, minden esetre érdemes egy pillantást vetni a táblázatra, amely így már alaposan átrendeződött: Alonso lenne a világbajnok, mivel nagyon stabil pontszerző helyeket fogott egész évben, viszont alulsúlyozottakat, ami miatt végül is alulmaradt a valódi bajnokságban. Vettel csupán a negyedik, mivel háromszor is kiesett, szemben Alonso egyetlen be nem fejezett futamával. Harmadik lenne a szintén nagyon stabilan vezető Button, csapattársa Hamilton pedig főleg a Hungaroring és Szingapúr közötti négy futamon három kieséses produkciója miatt az eredeti bajnoki aspiránsok között az utolsó helyre csúszna. A súlyozás hiánya miatt nincs akkora szakadék az élmezőny mögött, a szezon során agyonszapult Massa alig maradna le Hamiltonról. A listán a legnagyobb ugrás annak Alguersuari-nak a nevéhez fűződne, aki szép csendben, de nagyon megbízhatóan autózott a középső és hátsó traktusokban (erről majd egy későbbi írásban bővebben), és az utolsó futamokon zsinórban háromszor maradt le a pontszerzésről a 11. helyével, ez a rendszer busásan megjutalmazta volna az ilyen erőfeszítéseit, ami után pedig csak a bosszankodás maradt számára.
Mellesleg pedig ez az a számítási mód, amiből egyértelműen kiderül, hogy melyik újonc csapat teljesített legjobban tanulóévében, Kovalainen 12., jó pár 13. helye a konstruktőri tabella 10. helyét jelentette a valóságban az angol-maláj gárdának.
Helyezés alapú rendszer: Alonso



1. táblázat: 2010-es végeredmény szerint rendezve, mellette a további rendszer szerinti elméleti pontok
2. táblázat: 2009-es pontrendszer szerinti végeredmény
3. táblázat: 2010-es, be nem vezetett pontrendszer szerinti végeredmény
4. táblázat: helyezés alapú végeredmény

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése