2012. szeptember 29., szombat

Lavina

A Formula-1 nyáriszünete alapvetően azzal telt, hogy a valószínűsíthető 2013-as szerződéshosszabbítások megköttettek, azóta viszont az átigazolási piac kulcsszereplőjének tartott Michael Schumacher, általa októberre ígért döntésére várt mindenki. Végül azonban úgy alakult, hogy a döntés lehetősége kicsúszott a hétszeres világbajnok kezei közül. Az alábbiakban azt vesszük górcső alá, hogy ez miként hathat a még fennmaradó versenyzői ülésekre.

A Red Bull a Formula-1 jelenlegi legstabilabb, óvatosabban fogalmazva, legrégebb óta együtt versenyző párosa, Sebastian Vettel és Mark Webber már az ötödik szezonjukat fogják közösen megkezdeni 2013-ban, és Hamilton elmozdulásával az ausztrál lesz az, aki már régóta szolgálja jelenlegi csapatát, megszakítás nélkül a hetedik szezonja lesz a jövő évi az energiaital-gyárosoknál (de ha a jogelőd Jaguárnál eltöltött két esztendőt is számítjuk, akkor két részletben ugyan, de a kilencedik), miután minden szezon közepe táján újabb egy évvel hosszabbították meg a kontraktusát. Ez alatt az idő alatt a Red Bull két egyéni és két konstruktőri címet gyűjtött be, és idén is versenyben vannak még a titulusokért, első sorban Vettel révén. A Prost-Senna páros óta nem fordult az elő a Formula-1-ben, hogy egy csapaton belül ketten is bajnoki címet szerezzenek, és Webber menetrendszerű nyárvégi gyengélkedése ezt idén sem teszi majd lehetővé, jövőre azonban új időszámítás kezdődik, és nagyban segítheti őket az, hogy valószínűleg ők lesznek az egyetlen, változatlan felállással operáló élcsapat.
Rögzített: Vettel, Webber

A McLaren totális brit felállása jövőre felbomlik, a két angol világbajnok jónak mondható három szezonon van túl együtt, ám míg Jenson Button ez idő alatt tudta megmutatni a világnak, hogy 2009-es címe valóban megérdemelt volt, Lewis Hamilton pályafutása kissé megrekedt Wokingban. A váltás előkészületei nyilvánvalóan gőzerővel zajlottak már egy ideje, de ha Hamiltonnak voltak is kétségei a hogyantovábbot illetően, a szingapúri kiesés biztosan megadta a végső lökést számára. A helyére érkező Sergio Perez 2012-ben gyakorlatilag berobbant az élvonalba, megbízható, gyors, érett vezetéssel jutott fel három alkalommal is a dobogóra, és viszonylag gyengébb rajthelyei ellenére általában stabil pontszerző. A Ferrarinál a tapasztalat hiányára hivatkozva elhessegették annak gondolatát, hogy a mexikóit ültessék be Alonso mellé, a McLarennek viszont alapvetően pozitívak a közelmúltbéli tapasztalatai etéren, 2007-ben a teljesen újonc Lewis Hamilton, majd egy évvel később az egy szezonon túl lévő Heikki Kovalainen kapott lehetőséget, hozzájuk képest Perez szinte a rutin megtestesítője. Perez, Buttonhoz hasonlóan az autó és gumikímélés mestere, látszólag takaréklángon égésük azonban komoly tempóval társul, így az autó fejlesztésénél a mérnököknek nem kell majd kétfelé szakadniuk (mint ahogy tették Hamilton kedvéért, aki egy másfajta vezetési stílust testesít meg), ami a csapat előnyére válhat.
Rögzített: Button, Perez

Fernando Alonso jelenleg vezeti a világbajnokságot, azonban nyugodt nem lehet, mivel a versenytársak technikái jelenleg előbbre tartanak. Nem ágaskodik ennyire jól azonban a ló, mivel a másik nyeregben Felipe Massa csupán az utóbbi néhány versenyen volt képest elfogadható szintű teljesítményét számszerűsíthető eredményekre váltani. A brazil szerződése gyakorlatilag 2009-es sérülése óta napirenden van a Ferrarinál, eddig azonban kitartottak mellette, és még mindig van esélye arra, hogy a következő esztendőre is hosszabbíthasson. Massa 2002 óta áll a Ferrari alkalmazásában, 2006 óta náluk is versenyzik, ezzel Webber megelőzve ő a legrégebben szerződtetett versenyző (csak egy zárójeles megjegyzés, hogy neki is csak 3 szezon volt a háta mögött, amikor a Ferrari magához szólította...), amiben azért nyilván közrejátszik az is, hogy az ügyeit a FIA jelenlegi elnökének fia intézi. Massa ülését elméletben és a sajtóhírek szerint gyakorlatilag az egész mezőny már koptatni vélte, Webberrel bevallottan tárgyaltak az ügyről, de előszeretettel emlegették Rosberg, di Resta, Hülkenberg és Sutil nevét is. E sorok szerény lejegyzője pedig hozzátenne egy újabb nevet, mégpedig a finn Heikki Kovalainenét. Hogy aztán a dühös madár megüli-e az ágaskodó lovat, az még a jövő zenéje.
Rögzített: Alonso

A Mercedes gyári csapattá válása óta gyakorlatilag képtelen megszabadulni attól a szinttől, amit a 2009-es év második felében a Brawn GP képviselt, azaz izzadságos munkával begyűjtött világbajnoki pontok azért rendszeresen összejönnek, csakhogy azóta már nem gazdálkodnak az év első felében kiautózott brutális pontelőnnyel, hanem futnak a többiek után. Minden esetre Kínában Nico Rosberg megszerezte csapata és saját maga első győzelmét is, amihez hasonlítható eredmény azóta csak Michael Schumacher valenciai 3. helye. A hétszeres világbajnok idén kimondottan elemében volt, és a végül megszerzett pontjai csak töredékét mutatják annak, hogy mennyire versenyképes volt, és hogy a rengeteg technikai és néhány vezetői malőr mitől is fosztotta őt meg. Respektje miatt joggal gondolhatta, hogy jövőre is hosszabbíthat a csapattal, ám a Mercedes lépett előbb, és Lewis Hamiltont szerezte meg Nico Rosberg mellé. Pont.
Rögzített: Hamilton, Rosberg

Kimi Räikkönen visszatérése az F1-be lényegesen jobban sikerült, mint Michael Schumacheré, jóllehet, a Lotus egy versenyképesebb technika, és a finn csupán két szezont hagyott ki, jelenleg pedig még a világbajnoki címről sem kell letennie. Csapattársa, a régi-új "újonc" Romain Grosjean a 2009-es félszezonos bemutatkozást követően egy meglepően erős évadot produkált, de versenytávon még nem annyira versenyképes, mint egy körön. Belgiumi hibája, bár jelentős anyagi kárral, és valljuk be, életveszéllyel járt, más körülmények között nem okozott volna ennyire látványos esést, és nem vont volna maga után ilyen súlyos büntetést. Mindazonáltal,  Eric Boullier csapatfőnök patronáltjának szerződése valószínűleg nem ezen az eseten múlik, és jó eséllyel meghosszabbíttatik. Tulajdonképpen nincs is az ő helyére eséllyel pályázó pilóta, a beugró Jerome d'Ambrosio pedig nem tudott akkorát robbantatni, hogy érdemben beleszólhatna a kérdésbe, a hivatalos bejelentés azonban még várat magára.
Rögzített: Raikkönen

Paul di Resta és Nico Hülkenberg jelenleg talán a legkomolyabb perspektíva előtt álló páros, és a Force India, mivel okkal elégedett mindkettejükkel, 2009 óta először tarthatja meg a párosát, hacsak a Ferrari le nem csap valamelyikükre.
Rögzített:

A Sauber istálló fennállása legjobb szezonját futja, ha a BMW-s korszakot nem számítjuk. Jellemző mozzanata az idei szezonnak, hogy a mezőny középső-hátsó régióiból rajtoló Sergio Perez a többieknél egy kiállással kevesebbet tervezve kiautózza azt az előnyt, ami a pontszerzéshez, és néhány esetben a dobogóhoz is elég. Szinte elhomályosítja a nem is olyan régen még hősként ünnepelt Kamui Kobayashit, akivel kapcsolatban már év közben felmerült, hogy távozni lesz kénytelen. Sergio Perez-t a McLaren tehát elszippantotta, és vele együtt elsősorban a TelMex, valamint további mexikói támogatók eurómillióit is, hacsak... Hacsak be nem dobják a mély vízbe a csapat tartalékpilótáját, a szintén mexikói Esteban Gutierrezt, azonban erre már tavaly is lett volna lehetősége a svájci alakulatnak, de Kanadában Pedro de la Rosát ültették a lábadozó Perez helyére. Bár Kobayashi számszerűsíthető teljesítménye valóban elmarad Perezétől, azonban nem állíthatjuk azt, hogy gyengén teljesítene a japán, ugyanakkor az ő hároméves szerződése is lejár, Peter Sauber pedig nem híve a folytonosság fenntartásának, jó eséllyel neki is új munkaadó után kell néznie. A potenciálisan megüresedő két helyre, bár Kobayashi lehetőségeit azért még ne írjuk le, jó eséllyel pályázik már csak anyagi megfontolásból is tehát Gutierrez, hasonló okokból kifolyólag Charles Pic, egyesek tudni vélik, hogy Heikki Kovalainennel már meg is egyezett a gárda, de Michael Schumacher és Felipe Massa szerződtetése sem menne meglepetésszámba, akik így kvázi keretbe foglalnák vége felé járó karrierjüket. További nevek is felmerülhetnek, mivel jelenleg Sergio Perez megüresedett helye az egyik legkeresettebb ülés.
Rögzített:

A Toro Rosso idénre sort cserélt, hogy ez mennyire vált be nekik, az egy nagyon jó kérdés. Számszakilag egyáltalán nem, Buemi és Alguersuari tavaly rengeteg ponthoz juttatták a faenzai csapatot, idén Ricciardo és Vergne, nyilvánvalóan az autó gyengébb teljesítménye miatt is, de ennek töredékére volt csak képes. A Toro Rosso feladatának a Red Bull majdan megüresedő helyeinek saját nevelésű pilótákkal való feltöltését tekinti, jelenlegi párosuknak pedig volna még mit bizonyítani, amelyre az esélyt jó eséllyel meg is kapják.
Rögzített:

A Williams csapata majd' nyolc évet várt újabb győzelmére, mígnem Pastor Maldonado Barcelonában elsőként nem szelte át a célvonalat. Aztán jó nagy csend - már ami a pontszerzéseket illeti, mert ütközésekkel és büntetésekkel azért hallatott magáról jócskán a venezuelai, aki sebességét már bizonyította, érettségét azonban még nem. Minden esetre, bár már lassan tíz futam óta nem szerzett pontot, csapattársa, Bruno Senna, aki rendszeresen felcsipeget egy-két pontocskát, még mindig nem tudta őt beérni a táblázaton, amiből következik a kérdés, hogy melyikük teljesít akkor az autó képességeinek megfelelően? Erről a párosról finoman szólva sem nyilatkozott elismerően e sorok lejegyzője egy korábbi írásban, és továbbra is az az álláspont, miszerint a Rubens Barrichello örökségéből fejlesztett autóval kompetensebb pilóták a Sauberéhez hasonló szezont lettek volna képesek produkálni, bár Maldonado sebessége és Senna konzisztenciája azért szinte meglepetés az elvártakhoz képest. Az aranytojást tojó tyúkot nem szokás megfőzni, így győzelme és venezuelai dollármilliói miatt Maldonao jó eséllyel maradhat, míg Senna ebben csak reménykedhet, mivel az ajtón dörömböl a szponzorpénznek ugyan híján lévő, de sebességben ígéretes finn tesztpilóta, Valtteri Bottas, valamint Adrian Sutil neve itt is felmerül, aki a biztos kezein túl némi pénzmagot is hozna magával.
Rögzített:

A Caterham, de valamennyi új csapat szomorúan kellett, hogy tudomásul vegye, hogy nyugaton a helyzet változatlan, 2012-ben sem sikerült egy fikarcnyival sem közelebb kerülni a középmezőny aljához, bár ehhez kétségkívül a Caterham állt legközelebb, elsősorban Heikki Kovalainen most már lassan két éve tartó elképesztő formájának, erőn felüli teljesítményének köszönhetően. Ironikus módon azonban az anyagi forrásai miatt szerződtetett Vitaly Petrov járt a legközelebb a pontszerzéshez, ahol ugyan végül csak 13. lett, de ha az a bizonyos Toro Rosso nem kényszeríti egy extra boxkiállásra, akkor megvan a 10. hely. Nem lett meg, azóta sincs, és túl sok kilátás nincs is arra, hogy idén még meglegyen. Ha Kovalainen végül nem tud megegyezni semelyik közép- vagy élcsapattal, nyilvánvalóan nem lesz ok lecserélni őt, Petrovra pedig szükség van.
Rögzített:

A szintén névváltozáson átesett Marussia csapat helyzete semmivel sem rózsásabb a McLarennel kötött technikai megállapodás óta, Glock pedig legjobb éveit pazarolja el a mezőny végén, és további évekre vállalt kötelezettséget. Ezen kívül évente elfogyaszt reggelire egy-egy újoncot, akik közül ugyan Charles Pic tűnik a legacélosabbnak, de ez semmire sem garancia.
Rögzített: Glock

Míg a mezőny élén egy spanyol igyekszik előnyét óvni, a mezőny végén is egy spanyol (csapat) kullog, és bár Pedro de la Rosa érkezésével a sorokat sikerült rendezni, a Cosworth motorral esélyük sincs elmozdulni az alvégekről. Narain Karthikeyan jó pénzt hoz magával a Tata tárcájából, és a sebessége is kezd elfogadhatóvá válni, ezzel együtt ő sem lehet abban biztos, hogy jövőre is ott lesz a rajtrácson. Vitantonio Liuzzi még mindig a csapat tesztpilótája, és szemmel látható fejlődést mutatott vele a gárda tavaly, valamint a szintén spanyol Dani Clos is jópár alkalommal kapott lehetőséget idén péntekenként, valószínűleg nem véletlenül...
Rögzített: de la Rosa